Teszteltünk

 2 hete kaptuk az értesítést az iskolából, hogy ezentúl, ha valaki beteg lesz és influenzaszerű tünetekkel otthon marad, az iskolába újra, csak negatív koronavírus teszttel mehet. A gyerek egész télen nem volt beteg, persze most a kiadott rendelet után természetesen az lett. Meg sem lepődtem, teljesen fel voltam rá készülve. 

Forrás:https://hu.depositphotos.com/145285693/stock-illustration-cartoon-virus-character-vector-illustration.html

     Szóval hétfőn a gyerek torokfájással itthon maradt. Szokott ilyen lenni, általában ilyenkor 1-2 napig itthon tartom és ennyi elég is, hogy rendbe jöjjön és újra mehessen iskolába. Itt simán hiányozhat a gyerek 3 napot egybefüggően orvosi igazolás nélkül is. Szóval erre apelláltam, hogy ha hétfőn itthon marad, akkor kedden, már rendben lesz minden és mehet újra suliba. Nem így történt, súlyosabb ugyan nem lett, de a torokfájás mellé jött az orrfolyás és egy enyhe köhögés is. Látva az elkerülhetetlent, elkezdtem utánanézni, hova is mehetünk tesztelni. Alapvetően minél kevesebb bonyodalommal szerettünk volna túlesni az egészen, valahogy tartottam tőle, hogy az egész rendkívül bonyodalmas és bürokratikus lesz. 

    Tudni kell, hogy egész Ausztráliában ingyenesen tesztelnek, mégpedig nem is keveset. Már túl vannak a 2 milliomodik teszten is. A New South Wales Health Facebookon is fent van és folyamatosan osztják meg felhívásaikat, plakátjaikat valamint naprakész információkat a fertőzöttek számának pontos állásáról.

       Forrás: NSW Health Facebook oldala

                                                                                                          

    A lakosság tömeges tesztelésében hisznek és mindenkit arra buzdítanak, hogy a legegyszerűbb tünetekkel és menjenek az emberek tesztelni. Teljesen mindegy, hogy az csak egy enyhe torokfájás vagy orrfolyás, ha ilyen tüneted van, menjél tesztelni. 

       Forrás: NSW Health Facebook oldala

    A tartomány népessége kb. 7,5 millió lakos, de a napi  új fertőzöttek száma 20 fő alatt van, annak ellenére, hogy itt is a járvány második hullámának lehetünk tanúi. Óriási erőket és pénzt fordítanak a kontakt kutatásra és a tesztelésre. Sokszor szerveznek teszteléseket, ahol azokat is ingyen tesztelik, akiknek nincs betegbiztosításuk. A kávéházakban és éttermekben meg kell adnod a neved és telefonszámod, hogy ha baj történik, könnyebben megtaláljanak és értesíteni tudjanak. A bevásárlóközpontokban QR kódokat helyeztek el, amik beolvasásával, adott helyen be tudnak jelentkezni az emberek, hogy így könnyebben nyomon követhetőek legyenek. 

       Forrás: NSW Health Facebook oldala

                                                                                                         

       Forrás: NSW Health Facebook oldala

    Beírtam a keresőbe, hogy hova is menjünk a gyerekkel tesztelni. Olyan helyet kerestem, ahol keveset kell várni, nem feltétlenül szükséges beutaló, nincs túl messze és aki már járt ott, az jó szívvel ajánlja. Meg is találtam egész gyorsan azt a helyet, ami ezeknek a kritériumoknak mind meg is felelt. Egy sms-t kellett küldenem egy megadott telefonszámra a gyerek nevével, születési dátumával és, hogy aznap mikor szeretnénk megjelenni a mintavételen. 2-3 perc múlva érkezett a válasz sms, hogy az időpont rendben van, várnak minket, benne pontos címmel, parkolási javaslattal és hogy mire érkezünk, addigra töltsünk ki egy online adatlapot (semmi extra, név, születési dátum, betegkártya szám, kontaktok neve, telefonszáma), ami alapján elkészítik a címkét a gyerek mintájához. 

    Nem szeretek elkésni, ezért sikerült 20 perccel hamarabb érkezni. Azonnal fogadtak minket, annak ellenére, hogy korábban érkeztünk. A mintavételi állomás egy nagyobb konténerből volt kialakítva. Kismókus eléggé félt, de a kedves nővér hamar megnyugtatta. Ügyesen és gyorsan végezték a dolgukat, ahogy a gyerek fogalmazott, "megsimogatták azt a kis lelógó részt a torkomban" majd ugyanazzal az eszközzel az orrból is vettek mintát. Elmondása szerint, nem fájt, csak egy kicsit kellemetlen volt. Jó ha talán 2 percet töltöttünk ott. 10 órával később pedig meg is érkezett a negatív eredmény a telefonomra sms formájában. Gyors volt és profi. Így tényleg van értelme azonnal elmenni tesztelni.

Tokió jövünk 1.rész

Érdekesen indult ez az utazás, de használhatnám a stresszesen jelzőt is. Indulás előtti héten még antibiotikum kúrán voltam, olyan gyönyörűen elment a hangom, indulás előtti napon pedig törölték a lefoglalt szállásunkat. Ohh igen...

Szóval indulás előtt reggel hétkor jött a férjemtől a telefon, hogy ne izguljak, de nagy gáz van, törölték a szállásunkat, de pánikba esni nem kell, mert megoldjuk, már dolgozik a problémán. Az történt, hogy Agodán foglaltuk le a szállásunkat és valamilyen informatikai probléma miatt nem kaptuk meg időben az "erősítse meg foglalási szándékát emailüket", hanem a "szállását töröltük, mert nem erősítette meg foglalási szándékát" témájú levéllel egyidőben sikerült kézhez kapnunk. A hotel nem tudott semmiről, ott csak azt az információt közölték, hogy az Agoda törölte a foglalásunkat, az ügyfélszolgálatán tudunk panaszt tenni.

 Még jó, hogy nem vagyok az az aggódós fajta (aki ismer, tudja, hogy mennyire nem :D), mert csak az akadályozott meg, hogy teljes rettenetben kiugorjak az ágyból, miközben a sikítófrász kerülget, hogy még nem ébredtem fel teljesen. Agyamon végigfutott a befizetett jegyek, kirándulások sora, a repjegy (még jó, hogy egyikünk sem az a durr bele típusú ember és szinte minden már előre ki volt fizetve, le volt rendezve) és inkább nyeltem egyet és főztem egy kávét. Kávé nélkül nincs problémamegoldás. Mondjuk semmi más sem nagyon. Végül is a nagy kapkodásban találtunk egy másik szállást, amit a pénztárcánk is elbírt még, és lefoglaltuk sebtiben, hiszen nem egészen 20 óra múlva útra szándékoztunk kelni. Igazából az volt a legfontosabb, hogy legyen hol aludnunk, a többi adva van, úgy már boldogulunk. Gondoltuk mi naívan, de erről még később. A legszűkebb keresztmetszet egyébként is végig a szállás volt, ugyanis nem elég, hogy cseresznyevirágzás idején készültünk meglátogatni Tokiót, de ez most egybeesett az ausztrál szünidővel és húsvéttal is.

Szállás lefoglalva, ráncok kisimítva (félig, mert jajmileszebből), mikor is megkaptam az üzenetet, hogy a járatunkat törölték, amiért is szíves elnézésünket kérik. Jaj. Pánikgomb újból bekapcs, miajóistenezmármegint, istenemcsakegyszerérjünkoda. Tulajdonképpen, mint utóbb kiderült, igazából csak a járatunkon módosítottak és nem Sydney-Gold Coast-Tokiót repültünk, hanem Sydney-Cairns-Tokiót. Mikor rámentünk az emailben megjelölt linkre, akkor már látszott, hogy miről is van szó, de addig öregedtünk mindketten egy újabb 5 évet. Ezúton is közölném a légitársaságokkal, hogy talán ráférne a járatmódosító sztenderd emailükre egy ügyfélbarátabb és fiatalontartó frissítés.

Az utazás szerencsére minden bonyodalom nélkül lezajlott, talán csak annyi történt, hogy a férjem telefonjában lévő sd kártya elfelejtett funkcionálni és persze mindezt a reptéren. Még szerencse, hogy volt nálunk másik telefon és fényképezőgép is, szóval ez a kis probléma már igazán nem tűnt olyan nagynak az előző problémák fényében, pedig felettébb bosszantó volt, pláne, hogy még el sem indultunk.

Ezek után mi mást tehettünk volna, minthogy feltettük a hurrá nyaralunk mosolyunkat, és elrepültünk Tokióba.
:)

Forrás: https://giphy.com/gifs/landscape-paisagens-eye-glasses-vBMzK6KN6M6zK

Az üzenet

Amikor valaki eljön minket meglátogatni, az első, ami szemet szúr neki a csodálatos környezet és a tisztaság mellett, az az, hogy milyen kedvesek az emberek. Mindegy, hogy boltba, kávézóba vagy moziba megy az ember, mindenki (általánosságban,  mert azért itt is vannak kivételek morcos emberek személyében) kedves, mosolygós, nem nyűg neki a saját munkája. Mert egy pincérnek az is hozzátartozik a munkájához, hogy kedvesen vegye fel a rendelést és széles mosollyal tegye aztán le az ember elé. Zárás előtti utolsó pillanatig töretlen ez a kedvesség és még zárás előtti percben is mosollyal kérdezik, hogy segíthetnek-e. Amikor szabadkozol, hogy elnézést, most látod csak a táblán a kiírást, hogy bizony alig egy perc múlva zárnak, akkor beljebb tessékelnek, hogy te még időben vagy és utánad húzzák le a rolót. Nem annyira nehéz ehhez a jó bánásmódhoz hozzászokni :)

Volt olyan is, hogy amikor beültünk egy helyre ebédelni, iszonyatosan rossz kávét hoztak ki. Mondjuk ki, ihatatlan volt. Lehet, hogy új volt az, aki készítette és még csak a betanulás fázisában volt. Amikor fizetésnél közöltük, hogy minden csodás volt leszámítva a kávét, mert az valami borzalom volt, szó nélkül húzták ki a kávét a tételek közül. Szóval alapvetően jól és olajozottan működik minden.

Hogy alapvetően ez a kedvesség, mivel van összefüggésben, még nem jöttünk rá. Lehet az, hogy itt jobban, magasabb életszínvonalon élnek az emberek, fizetésük nagyobb részét tudják önmagukra vagy akár pihenésre, rekreációra fordítani, nem okoz annyi fejtörést, sőt a legtöbbjüknek semennyit, hogy miből is oldják meg az életet. Lehet, hogy tradíció kérdése. Lehet, hogy ez ivódott beléjük az évtizedek alatt. Lehet, bár azt azért ne felejtsük el, hogy Ausztrália nagy olvasztótégelye a népeknek, tehát eléggé sokszínű a társadalom és a világ minden tájáról találhatunk itt embereket, akik nem feltétlenül ezt hozták a kultúrájukból magukkal. Akkor ez viszont azt jelent, hogy a dolog tanulható. Örülnék, ha így lenne, mert ez azt jelentené, hogy még számunkra is van remény. Mármint Magyarországnak. Bár mikor legutóbb otthon voltam, abszolút fel voltam készülve a legrosszabbra. Mindenkitől azt hallottam, hogy mennyi udvariatlan, besavanyodott emberrel találkozni mindenhol. Bunkók a patikában, a pénztárban, az éttermekben és a munkahelyeken. Megmondom őszintén, hogy direkt lestem az alkalmakat, mikor és hol találok "bunkó" embereket, miközben otthon egy csomó dolgot ügyintézem. Gondoltam, majd jól kibeszélem itt őket a blogomban, legalább lesz téma, amit boncolgathatok a következő bejegyzésemben.

Forrás: https://www.pinterest.com.au/pin/421860690072569767/

Nos, nem lett belőle bejegyzés, mert kapaszkodjatok meg, csupa kedves emberrel találkoztam. Hihetetlen nem? Pedig voltam én aztán mindenhol. Voltam órásnál elemcserén, vettem egy másiknál óraszíjat, voltam gyógyfüvesnél, varrónőnél, bankban, kávézóban, vásároltam élelmiszerboltban is, úgyhogy jó sok pénztárossal is kapcsolatba kerültem. Még abban a cipőboltban is voltam, amiről az a hír járja, hogy tele van flegma eladókkal, még ott is minden rendben volt. Persze nem mondom, az egyik bankban sikerült kifogni egy flegma ügyintézőt, de hála az égnek és több másik segítő embernek (aki magára ismer itt, annak mégegyszer hála és köszönet!) az a történet is szépen kikerekedett a végére. Hogy mit akarok ezzel mondani? Azt hiszem azt, hogy lehet (vagy több, mint lehet), hogy mi is hatással vagyunk arra, hogyan viszonyulnak hozzánk. Én biztos vagyok abban, hogy 2 éve annyi mosolygós emberrel vagyok körülvéve, hogy jócskán vesztettem abból a savanyúságomból, amivel az arcomon én is jártam keltem az utcán. Lehet, hogy mosollyal felvértezve mosoly lesz a reakció is. Itt szokás, hogy mikor postán, kávézóban egy pénztárnál fizetésnél távozol, megköszönöd a segítséget és további szép napot, estét, bármit kívánsz. Én mindenhol így köszöntem el és mindenhol viszonozták is, sőt, úgy vettem észre, hogy nagyon jól esett ez mindenhol, mindenkinek. Még a Tesco-ban is mosolyt csaltunk Öcsivel a fáradt diákpénztáros arcára ezzel a módszerrel. Ugye, hogy így volt?

Forrás: https://www.pinterest.com.au/pin/684758318314439200/

Na de tulajdonképpen teljesen eltértem attól a sodrásiránytól, amerre ezt a bejegyzést kanyarítani szerettem volna. A bejegyzést kiváltó ok tulajdonképpen, Kismókus tanárának egy tegnapi üzenete lett volna. Merhogy az első szemen szúrást :) követően, a másodikat, - vagy akár nevezhetjük második sokknak is -,  általában az okozza, amikor valaki szembesül azzal, hogy milyenek a tanárok az iskolában. Nem zöld hajúak vagy egyszeműek, mint ahogy a felvezetésemből gondolnátok most logikusan. Neeeem. Ennél furcsábbak. Mosolyognak hétfő reggel, látszik, hogy szeretik a gyerekeket, sőt, nem általlanak a gyerekek kedvére tenni, csak, hogy boldogabbnak lássák őket.

A kép az egy évvel ezelőtti jótékonysági futóversenyen készült, ahol a tanárok egy csoportja Wally-nak öltözött. A Where is Wally a gyermekek körében nagyon népszerű keresgélős könyv.

Annyi rémhírt hallok mostanában arról, hogy a tanári hivatás elvesztette a báját, játékosságát és a tekintélyét. Sokan csak azért mennek tanárnak, mert bár utálják a gyereket, de ez maradt és valamiből élni kell. (Itt most megint tisztelet a kivételnek, mert szerencsére vannak még jó tanárok és nem is egyet volt szerencsém élőben is megismerni közülük.) Szomorú ezeket a dolgokat hallani, mert egy jó tanár örökre a diák fejében marad és örökre elkísér a tanítása, jósága, amit az évek alatt kapunk tőle.

Szóval az üzenet, ami annak a gondolatnak a megindítója volt, hogy újból bejegyzést szeretnék írni olyan sok idő elteltével. Kismókus tanárának volt a születésnapja pénteken és ennek örömére a szülők összedobtak egy kis pénzt, hogy a tanárnak egy nagyobb, közös ajándékot tudjunk venni. Ez láthatóan a világ majdnem legtávolabbi pontján is úgy működik, mint nálunk. Meg is köszönte, még ez is stimmel. Sokan voltunk már tanúi ennek, akár gyerekkorunkból, akár most már a mi gyerekeinkkel, hogy felköszöntjük a tanárt valamilyen apropóból, puszi-puszi, köszönöm, nagyon kedves tőletek és maximum ennyi. 15 másodpercet vesz igénybe körübelül a fent vázolt eseménysorozat. Ez az üzenet pedig, amit megosztok veletek, ezen felül még kb. 2-3 percet, de annyira jóleső és annyira kedves, hogy szerintem maximálisan megérte a ráfordított időt, mert 24 másik gyereknek és szüleinek okozott további kedves perceket.

Good morning student and parents, 
I would like to say a very BIG thank you to all the 2L families who made my birthday on Friday an extremely special day! I feel very lucky to have spent a large part of my day with 24 beautiful students who are always a delight to be teaching.
I am also extremely grateful to all the 2L families for your beautiful gift. Your generosity is very much appreciated and I feel also happy to be a part of a wonderful community. I couldn't wipe the smile off my face all weekend!
Here are a few snaps of some activities we did in class last week.
We saw Healthy Harold on Tuesday, he's very silly! We learnt about making healthy choices.
And on Miss Leary's birthday, we had a special Maths lesson. We measured the length of lolly snakes. Some were missing their heads or tails. can you guess where they went missing? We reunited the snakes with their missing body parts at the end of the lesson.
Reminder:
This Friday is Jeans for Genes Day.
The students are encouraged to wear denim and donate a gold coin to help the Children's Medical Research Institute.
Have a lovely week!
Miss Leary


Nyers fordítás, csak a lényeg kedvéért:

Jó reggelt diákok és szülők, 
Szeretnék hatalmas köszönetet mondani a 2L családjainak, akik pénteken különlegesen széppé varázsolták a szülinapomat. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a napom nagy részét 24 gyönyörű diákommal tölthettem, akiket mindig öröm tanítani. Ezen kívül rettenetesen hálás vagyok még a csodálatos ajándékért. Nagyra értékelem a nagylelkűségeteket és boldog vagyok, hogy egy ilyen nagyszerű közösség része lehetek. Egyész hétvégén nem tudtam letörölni a vigyort az arcomról.

Itt van még pár szösszenet az elmúlt hét történéseiből:
Kedden Healthy Haroldot néztük meg, aki igazán bolondos. Az egészséges döntésekről tanultunk tőle.
Miss Leary születésnapján pedig különleges matek órában lehetett részünk. Kigyó alakú gumicukrok hosszait méregettük. Némelyiknek hiányzott a feje vagy a farka. Van elképzelésetek arról, mi történhetett velük? Óra végén a gumikígyókat egyesítettük a hiányzó részeikkel. 
:)
Emlékeztető:
Ezen a pénteken Farmer a génekért nap lesz. (Ez egy jótékonysági kezdeményezés, ami az Egyesült Királyságból indult. Ilyenkor pénzt gyűjtenek olyan gyerekeknek vagy családoknak, akik genetikai rendellenességgel élnek, vagy olyan intézményeknek, akik élen járnak a genetikai rendellenességek kutatásában.)
A diákokat kérjük, hogy viseljenek farmert és ajánljanak fel egy arany érmét (1 vagy 2 dollárost) a Children's Medical Research intézmény részére.

Csodálatos hetet kívánok!
Miss Leary

Tégy meg mindent, ne várj semmit...

Régen jelentkeztem már. Bekövetkezett az, ami minden ember életében teljesen normális, hogy az élete egy bizonyos fokig állandósul. Gyerek iskolában. az ember munkában, hétvégén pedig igyekszik a hétköznapok szürkeségét kompenzálni és eljárkál ide-oda barátokkal szép helyeket nézegetni vagy csak üldögélni, bográcsozni, jókat enni-inni közben beszélgetni. Barátok, már vannak ilyenek is itt nekünk. Jó ezt kimondani és tudni.

Míg otthon nektek jön a hó és a fagyok, addig itt a közeledő karácsonyt jelzi az, hogy melegszik az idő. Ami első hallásra az európai fülnek logikátlanul hangzik, az itt teljesen törvényszerű. Ünnepi hangulat nix, cserébe van jó idő és hamarosan nyári szünet. Még kimondani is sokkoló, hogy már el is telt egy év az iskolából és Kismókus februárban már másodikos lesz. Tényleg igaza van azoknak, akik állítják, hogy rohan az idő. :)

Itt nálunk mindösszesen annyi történt, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket. Azt álmodtuk meg, hogy csinálunk egy kis fényképész vállalkozást. Csak mi ketten (hárman) a világ ellen. Hát, mit mondjak, sikerült is. Mármint a világ ellen menni. Iszonyatosan kemény meló. Értem én ezt úgy, hogy az emberi tényező nem kevés bosszúságot okoz a történetben. Bár a félreértések elkerülése végett leszögezném, hogy azzal maximálisan egyetértek, hogy nekünk kell változni, mert a világ nem fog. Sosem voltunk azok a könyöklős, törtető valakik, akik csak a saját érdeküket nézve mennek előre ezerrel. Valószínű, ha ilyenek lennénk, már nem itt tartanánk, de sajnos ez ellenkezik a természetünkkel, ezért az elutasítás és a közöny sokszor nagyon pofán tud minket csapni.

Tudom, hogy naív vagyok és sejtésem szerint nem is jó korba születtem, nem igazán egyezik az értékrendem és a világképem a ma élő 21. századi emberével, de én teljesen le vagyok döbbenve attól, hogy a kérem és köszönöm szavak mennyire kihalófélben vannak.  Nekem ezek az alapvető emberi lényem részei és sokszor megütközöm vagy elkeseredem, vagy olykor egyszerre mindkettő, hogy mások ezt mennyire nem így gondolják. És sajnos a jövő generációja már (tisztelet a kivételnek) ezt az értékrendet viszi is tovább. Nincs nevelés, nincsenek korlátok, mindenkinek minden kell azonnal, mindenki csak a saját érdekeit nézi. Valahogy úgy érzem, hogy ez csak egyre rosszabb lesz. Tudom, hogy a felnőtt generáció a fiatalokat elnézve sokszor hüledezett, gondoljunk csak Woodstock-ra, hogy   mi lesz belőlük ha felnőnek és mivé fogják ezt a világot változtatni. Ők is felnőttek és ők is felnevelték a saját gyerekeiket, de akkor is úgy érzem, hogy ez itt most egy kicsit más. Ott még az idősebb generáció tartotta az értékeit, most pedig az az érzetem, hogy az értékek egyre jobban kicsúsznak az ő kezeik közül is.
A múltkor boltban voltunk Kismókussal. Miközben nézelődtem, ő is valahol a közelemben bóklászott. Egyszer csak hozzám lépett egy idősebb hölgy és megkérdezte, hogy enyém-e ez a gyerek? Mondtam, hogy igen. Megjegyezte, hogy nagyon szépen van nevelve. Ugyanis az történt, hogy a gyerek a nagy ugrálva bóklászás közepette, végigtrappolt az idősebb hölgy lábán. Majd, most kapaszkodjatok meg, rögtön bocsánatot is kért. Ami alap. Nálunk. Csak, hogy másnál is annak kellene lenni. Szerintem. Mint ahogy a köszönésnek (nem vadidegennek, de legalább a lépcsőházban lakónak), a köszönömnek és a kéremnek.

Számomra az a legfurcsább az egészben, hogy az emberek lassan már mobiltelefonnal a kezükben esznek, alszanak, meg ki tudja még mit csinálnak vele, amiről valószínű, hogy nem is akarok tudni. Nem csak a kezükben van, hanem kitartóan nyomkodják is. A buszon szoktam figyelni az embereket, hogy ki, mit csinál utazás közben, ha éppen nem kifele nézegetek, vagy olvasok. Tudjátok mit? Úgy van. Mindenki a telefonját nyomkodja. Persze értem én, mert van, aki nézi, hogy hol kell a buszról leszállnia, van, aki ilyenkor tudja elolvasni az üzeneteit, van, aki telefonál. Viszont, ha jobban megfigyelitek, vannak azok, akik csak céltalanul nyomkodják. Nézi a Facebookot, majd az Instragramot, majd miután átpörgeti a képeket, híreket, kajafotókat és szelfiket, kezdi elölről. Na de abban az elmúlt 2 percben senki nem posztolt semmi újat, ennek ellenére folytatja ezt a cselekvéssort és nem is hagyja abba, míg le nem száll. Mondjátok meg nekem akkor, miért van az mégis, hogy egy-egy emailemre, üzenetemre napok alatt sem érkezik válasz? A köszönöm szó begépelése nettó három, a most nem érek rá, de majd írok, további tíz másodpercet vesz igénybe (lehet kevesebbet). Férjem azt mondja, hogy sokat várok el, már-már túlzóan nagyok az elvárásaim a világgal szemben. Tényleg azok lennének? Nem tudom.

Ijesztő

Lényeg, ami a lényeg, hogy küzdünk továbbra is rendületlenül. Próbálunk egy kicsit az attitűdünkön változtatni, mert túl érzékeny lelkenek, valljuk meg őszintén,  nem való a business élet. Miközben igyekszünk kérget növeszteni a lekünkre és  vastag bőrt a képünkre, addig fényképezünk. Hogy miért? Mert örömet okoz, nemcsak nekünk, de reméljük másoknak is.

Mi:
https://www.instagram.com/photoson76/